A szamóca telepítéséről

A szamóca telepítéséről

Még a szamócaszezon közepén az egyik termelő elkeseredetten panaszolta, hogy az ő szamócája alig terem, de még virág is alig van rajta. Pedig ugyanolyan fajtát ültetett, szinte ugyanúgy csinált mindent, mint a sógora, aki többszörösét szedi le ugyanannyi területről. A „szinte” annyit jelentett, hogy három héttel megkésett az ültettetéssel. De biztos benne, hogy nem az az ok, hisz olyan szépen megfogantak a palántái, és a lombozata semmivel sem kisebb, mint a másik táblán. Csak hosszas beszélgetés után tudtam meggyőzni arról, hogy bizony a szamócatermesztésben, pontosabban az első szedési év terméshozamában óriási jelentősége van a telepítés időzítésének.

Tovább

A telepítés előtti vegyszeres gyomirtásról

A telepítés előtti vegyszeres gyomirtásról

Örvendetesen növekszik azon családok száma, akik vidékünk sajátos mikroklímáját kihasználva szamócatermesztéssel foglalkoznak. A múlt század 70-es, 80-as évek termesztési technológiájához képest természetesen nagyot fejlődött a világ. Teret hódítottak a kemény húsú, jól szállítható fajták, ezzel együtt e fajták által megkövetelt intenzív termesztési technológia. Azonban a sikeres, pénzügyileg is eredményes termesztés alapfeltétele a fent említett termesztési technológia minél teljesebb betartása a telepítés előkészítésétől az állomány felszámolásáig.

Tovább

A lombozat eltávolításáról

A lombozat eltávolításáról

Lezajlott az idei szamócaszezon is. Sok termelőnek egy „kicsit keserű maradt a szája íze” a tavaszi fagykár és a viszonylag nyomott árak miatt. Azonban nincs megállás, az állományt nem lehet a sorsára hagyni. Most, közvetlenül a szüret után jött el az ideje a lombozat eltávolításának. A szamóca lombozatához tartoznak a lomblevelek és az indák.

Tovább

A szamóca tápoldatozásának szabályai

A szamóca tápoldatozásának szabályai

Az utóbbi évek slágere lett a szamóca, pontosabban az intenzív szamócatermesztés. Ezt fontos kihangsúlyozni, ugyanis óriási különbség van a hagyományos „mezei” szamócatermesztés és az intenzív technológia között. Vonatkozik ez a tápanyag-ellátásra is, amellyel kapcsolatban nagy a bizonytalanság a termelők körében. A szakirodalomban egymásnak ellentmondó, néha nagyságrendi eltéréseket tartalmazó technológiák keringenek. Hogy elkerüljük a nagy bakikat, érdemes néhány alapelvet tisztázni e téren.

Tovább

A szamóca szürkepenészes rothadása

A szamóca szürkepenészes rothadása

Míg az előző cikkekben leírt betegségek nagy részét a termelők ritkán szokták komolyan venni, hisz az általuk okozott terméskiesés nem olyan látványos, addig a szürkepenésztől szinte minden gazda retteg. Mert nincs annál bosszantóbb, mint amikor a már a kifejlett szép nagy szemeket, de akár egész csokrokat kell sorra eldobálni, mert elkezdett rohadni még a bokron. S ha véletlenül belekerül néhány az egészségesek közé, rövid idő alatt tönkreteheti azok nagy részét is. Sajnos a gazdák nagy része csak ilyenkor rohanja meg a gazdaboltot valamilyen „csodaszert” keresve. Pedig akkor már nem sokat tehetünk.

Tovább